A júniusi küldöttgyűlés óta az Országos Ügyvivői Testület végiggondolta, melyek azok a lépések, amiket azonnal, s melyek azok, amiket folyamatosan meg kell tenni annak érdekében, hogy a párt erőre kapjon, kialakuljon egy olyan belső élet, elinduljanak olyan folyamatok, amelyek a jelenlegi közéleti-politikai helyzetben esélyt adnak arra, hogy az SZDSZ ne enyésszen el a parlamentből kiesett pártok szokásos módján.

Sokan úgy vélik, nem sok történt az elmúlt egy hónapban. Ez a vélemény legfeljebb azért lehet indokolt, mert a nyári időszak sosem enged túl látványos megjelenéseket, kevéssé lehetséges, hogy a tagokat éppen a feltöltődés, a pihenés időszakában tudjuk aktivizálni. Azt sem szabad elfelednünk, hogy tagjaink jó része – s ezzel komolyan szembe kell néznünk – egzisztenciális gondokkal küzd: mint liberálisnak meg kell tartania munkahelyét, fenn kell tartania életszínvonalát, meg kell küzdeni támadásokkal is. Ugyanakkor arra jó lehetőséget adott ez az időszak, hogy előre tekintsünk: ebben számos impulzus érte a testületet, s segített neki körvonalazni, miben kell határozott lépéseket tennie.

Augusztus közepére túljutunk a párt szervezeti viszonyainak rendezésén. A helyi szervezetek majdnem mindegyike – ötvenből negyvenegy – delegált tagot az Országos Tanácsba, amelynek első ülésén a tisztújításon kívül olyan elmaradásokat kell pótolnia, mint a helyi szervezetekben és a területi választmányokban szükséges választások időrendjének megállapítása és a tagdíj szabályozása (amivel 2003 óta adós az Országos Tanács).

A jelenlegi állapot szerint az SZDSZ-nek 634 tagja van, akik 50 csoportban dolgoznak, s mintegy félszázan vannak azok, akiknek jelenleg nincs csoportjuk. A területi választmányok megújítása ugyancsak égető feladat: a megyék felében nincs területi elnök, s feltételezhető, hogy legalább ilyen arányban nincs választmány, választmányi elnökség sem.

Szervezeti feladat az is, hogy rendezzük a Szabó Miklós Alapítvány helyzetét. A kuratórium tagjai lemondtak tisztségükről, az alapítvány forrásai a minimálisra apadtak. Döntést kell hozni arról, érdemes-e az alapítvány megmaradása, vagy helyesebb volna megszüntetni – természetesen végiggondolva azt, hogy a liberális kezdeményezések támogatása milyen finanszírozási formában folytatható tovább.

Az SZDSZ fizetett munkatársainak száma jelenleg három fő, az apparátus fenntartására, különösen pedig bővítésére nincs forrásunk. Meg kell oldani, hogy a párt működésében miként lehet növelni az önkéntesek számát, milyen szerepet várhatunk el tőlük a területi és az országos irányításban.

Végezetül – amiként ezt a küldöttgyűlés elhatározta – tovább kell dolgozni a párt új alapszabályán. Ma ezt nem tartjuk számon a legfontosabb feladatok között: rengeteg kérdést kell még megválaszolnunk ahhoz, hogy az SZDSZ szervezetének és működésének optimális szabályozását kialakítsuk. Lehetséges, hogy ez leíró feladat lesz: rögzíteni kell a későbbiekben kialakuló viszonyokat, s nem valamiféle elméleti sémára igazítani a pártot.

Merthogy az igazi kihívás: milyen legyen a párt, és milyen úton jussunk el ahhoz, amit áhítunk!

Ma úgy véljük: a legfontosabb döntés arról kell szóljon: érték- vagy érdekközösség-e az SZDSZ?

Arra kell-e törekednünk, hogy folytonosan fenntartsuk a liberalizmus étoszát a társadalomban, hogy megmutassuk: a baloldali és a jobboldali megoldások között és helyett létezik harmadik megoldás is. Minden kommunikációs és gyakorlati megnyilvánulásunkkal arra kell-e törekednünk, hogy megvilágítsuk a kormányzat túlhatalmának vagy tehetetlenségének, a parlamenti ellenzék bizonytalankodásának vagy tévedéseinek alternatíváját. Ez azt a feladatot jelenti, hogy – támaszkodva az Újratervezésben leírtakra, de új dimenziókat is alkotva – a társadalomnak fel kell mutatnunk: mindennek van liberális alternatívája, s ezekből az alternatívákból is többféle van: más az országos politikai, államhatalmi döntésekkel szemben, más a területi, helyi közélet folyamataival szemben, más az emberi együttélés torzulásaival szemben.

Ugyanakkor fel kell vetnünk a kérdést: az elhivatottságon, a meggyőződésen, az elkötelezettségen kívül miért érdemes liberálisnak lenni Magyarországon! Mi az érdeke a liberális párt tagjának abban, hogy felmutassa környezetében, a területi, az országos politikában a szabadelvűség szükségességét és jótékonyságát? Elegendő-e a politikai közösség megtartásához, a közéletiség vállalásához valamiféle belső indíttatás, vagy szükséges olyan feltételek megléte is, amely az egyéni érvényesülést támogatják.

Minden bizonnyal nem az egyik vagy a másik kérdésre adott kizárólagos igenlő vagy nemleges válasz dönti el pártunk sorsát. Sorsunkat az a műhelymunka dönti el, amelyet azonnal meg kell kezdenünk minden helyi szervezetben, minden területi választmányban, az országos testületekben, a liberálisok szervezett és alkalmi közösségeiben, a barátainkkal folytatott eszmecseréinkben, az ellenfeleinkkel kezdeményezett vitákban, s ellenségeink véleményének tüzetes megismerésében.

Ez a műhelymunka a magyar liberalizmus történetének, elméletének és gyakorlatának közel két évszázados áttekintését is jelenti: ennek beágyazódását mai közgondolkodásunkba. Szükségünk van arra, hogy pontosan ismerjük forrásainkat, szükségünk van arra, hogy végre egyetértésre jussunk, miben voltunk eredményesek, és miben gondatlanok vagy haszontalanok az ország javát illetően. Műhelymunkában kell megszületnie annak is: melyek azok a témák, amelyek valóságosan hordozzák a liberális alternatívát, s melyek azok, amelyekben elegendő figyelemmel kísérni az országban zajló folyamatokat, s ezek során kell megtalálnunk a magunk mondanivalóját. Meg kell ismernünk az európai liberális pártok gyakorlatát, hogy össze tudjuk hasonlítani azt a magunk sikereivel, kudarcaival és lehetőségeivel. Meglehetősen sok olyan dokumentum áll rendelkezésünkre, amit vitaalapként felhasználhatunk (az Elvi Nyilatkozat, a Liberális Manifesztum, A korszakváltás programja, az Újratervezés, kiváló szerzők tanulmányai, elemzései stb.).

Célunk az, hogy jelenlegi a helyzet egy-két éven belül, de legalább 2014-re megváltozzék, nem takaríthatjuk meg a gondolkodás, a tisztázás, az újrafogalmazás, a tervezés fáradalmait, olykor kilátástalanság-érzését.

Mindeközben van egy ugyancsak azonnal megkezdendő dolgunk: többen kell lennünk! Meg kell találnunk azokat, akikben ugyanannyi elhivatottság és szándék van a liberalizmus képviseletére, mint bennünk. Ki kell teljesítenünk pártunk önszerveződését. Meg kell oldanunk, hogy jelenlegi tagjaink olyan feladatokat vállalhassanak, amelyek tudásuknak, tapasztalatuknak, társadalmi helyzetüknek, tevékenykedési lehetőségeiknek a leginkább megfelelnek, s az új tagok, támogatók, szimpatizánsok számára is a nekik leginkább megfelelő szerepet kell adnunk a párt közösségeiben. Ezért sem szabad elsietnünk a párt szervezetének átalakítását: lehetséges, hogy eddig még soha nem alkalmazott felépítést kell kialakítanunk.

A liberális gondolkodáson, a közösség és a tevékenység kínálatán kívül mit biztosíthat a párt jelenlegi és új tagjainak? El kell gondolkodnunk azon, milyen szolgáltatási lehetőségek, érdekérvényesítési megoldások állhatnak az SZDSZ tagjai rendelkezésére. Újra elemeznünk kell, miként épülhet be jobban a párt a civil szférába, miként veheti igénybe az alapítványi működés, a gazdasági vállalkozás eszközeit az SZDSZ.

Mindezt – azonos indulással és sebességgel – kell segítenie a párt belső kommunikációjának. Az eddigi internetes törekvések elegendő tapasztalatot adnak ahhoz, hogy a weben érdemi információcsere és mozgósító erő alakuljon ki. Forrásaink más belső kommunikációs megoldásokra nincsenek, bár valóban égetően nagy szükség lenne nyomtatott liberális sajtóra: hírlevélre, elméleti és szakmai folyóiratra. Amíg ennek nem lesznek feltételei, a net bízvást pótolni tudja őket.

S végezetül a párt anyagi helyzetéről: a párt elnöke és igazgatója a küldöttgyűlésen pontos és hiteles képet adott erről, ezt az új vezetés is nyugtázta. A hitelességhez tartozik, hogy jelenleg a párt finanszírozása rövid távon rendkívül bizonytalan. Ugyanakkor az az ingatlanállomány, ami rendelkezésünkre áll, okosan és tisztességesen kezelve reményt adhat a párt hosszú távú fenntarthatóságára. Az Országos Ügyvivői Testület megkezdte ennek a hasznosítási tervnek a kidolgozását, s becsületbeli ügyének tekinti, hogy a párt javára, a jogszabályok szigorú betartásával, a párttagok és a közvélemény számára teljességgel áttekinthető módon oldja meg a problémát.

Ami most a leghatalmasabban elénk magasodik: az október 3-i önkormányzati választás kihívása. A küldöttgyűlés elhatározta: semmiben sem korlátozza a helyi szervezeteket annak érdekében, hogy a liberalizmus képviselői minél több képviselőtestületbe bekerüljenek, támogatja a szövetségkötést minden olyan esetben, amely ezt a célt szolgálja. Ez azt is jelenti, nem ragaszkodunk ahhoz, hogy mindenképpen az SZDSZ színeiben szerepeljenek jelöltjeink, elfogadjuk, ha társadalmi szervezetek, civil közösségek jelöltjeként lépjenek fel. Természetesen nem tettünk kísérletet arra sem, hogy felsoroljuk: mely pártokkal nem tartjuk kívánatosnak az együttműködést. Ennek azért sem látjuk szükségét, mert meggyőződésünk, hogy tagjaink, helyi szervezeteink képesek eldönteni, milyen értékek elfogadása éri meg azt, hogy önkormányzati képviselőket küldjenek a testületbe, s mely értékek nem férnek össze semmilyen választási haszonnal. Az Országos Tanács ülésén számvetést készítünk arról, hogyan állunk a kezdődő ajánlószelvény-gyűjtés előtt, s kísérletet teszünk arra is, hogy legalább az internet és a szakmai-módszertani tanácsadás terén segítsük a képviselőjelöltek kampányát.

Az Országos Ügyvivői Testület folytatja munkáját. Megértjük, hogy sokak számára a tempó nem elég gyors, hogy mások szerint nem állunk ki elég gyakran és határozottan ügyek mellett és ellen. Arról azonban biztosíthatunk mindenkit, hogy erőnk szerint mindent megteszünk az SZDSZ – remélhetőleg egy-két éves – átmeneti válságának leküzdéséért.

Papp György-Dr. Szigethy István